HungarianEnglish

Hatalmas csigaház Tihany mellett

E-mail Nyomtatás PDF

csiga_442x183

Tihany határában, az országút mellett lesz látható a 2011-es Hello Wood alkotótáboron készült hatalmas fa installáció, a Csiga. Júliusban az egyhetes workshop során közel 60, különböző egyetemekről érkezett hallgató dolgozott csapatokban három különböző alkotói területen (faépítészet, film, tipográfia) az idilli Csórompusztai helyszínen. A 4,5 m magasságú, 40 négyzetméter alapterületű fa szerkezethez egy kilométer fenyőlécet és rengeteg csavart hasznéltak fel, belseje pedig pihenőtérként funkcionál.

Huszár András építész, a Csiga alkotóinak csoportvezetője beszélt nekünk a munkáról:

"A Csiga szerkezeti megvalósításával szerettük volna a fának olyan felhasználási formáját megismerni, megismertetni, amelyben nekünk is kevés tapasztalatunk van, ezért az egyenes lécek csavarozgatása helyett a fa hajlításával kísérleteztünk.  A Csiga szerkezetének könnyednek kellett lennie, hogy kézben át tudjuk vinni Kapolcsra a megnyitóra, így oda kellett figyelni a felhasznált fa mennyiségére, a pavilon össztömegére.


A tervezés, előkészülés a csoportvezetők számára már a Hello Wood előtt elkezdődött, de a végső döntéseket a helyszínen az anyag és csapat ismeretében kellett meghozni. A csigaház tereinek megértése egyszerű, de felépítése ilyen léptékben megfontoltságot és a munkafolyamatok hatékony tervezését igényelte. Szerencsénk volt, mert csapatunk megfelelő motiváltságot mutatott a fesztivál alatt, így éjjel-nappal haladhatott a munka. Mivel kiviteliterv nem készült, így több eldöntendő részletre tudott javaslatot tenni közösen az építészhallgatókból álló csapat. A csiga méretei, arányai, a munkafolyamat ütemezése, a szerepek szépen formálódtak a közös gondolkodás során.

Első lépésként hosszirányban szeleteltük a léceket 6mm-es vastagságra, miközben egy üres csigaház arányait próbáltuk megérteni és a számunkra megfelelő méretét meghatározni. Viszonylag árnyékos helyen a füvön megépítettük az első patkó sablonját. Az volt a cél, hogy a gyűrűk rövidüléseit, méretük csökkenését adja meg az a folyamat, hogy a következő patkó elkészítéséhez az előző bentmaradót használjuk sablonként. A patkók felépítése: 3 réteg ívesen ragasztott svartni + 17 távtartó pogácsa + újabb 3 réteg ívesen ragasztott svartni.


Az egyre szűkülő ívekhez már előáztattuk a léceket, hogy ne törjenek el. A csiga spirálját egy külön állványon kezdtük el ívesen regasztani, majd a szerelés helyszínére állítva meghatároztunk egy tengelyt. A 28 patkó alakú gyűrű ehez a tengelyhez igazodott az építés során. A patkóvázat 6mm vastag svartnikkal belülről ideiglenesen rögzítettük, hogy a megfelelő szöget beállítsuk, majd kívülről elkezdtük a svartnikkal behálózni olyan módon, hogy az önhordó szerkezet megfelelő merevséget érjen el. A svartnik egymással és gyűrűkkel való találkozásait ragasztottuk és csavaroztuk. A 4,5 méter magas pavilon felső részét viszont létráról biztonsággal nem lehetett elérni, ezért egyik estét az állványzat megépítésére szántuk. Végső fázisban pedig minden patkó kap kívülről egy svartnipántot, amely befogja a hálót és csigaforma megértése érdekében hangsúlyozza a gyűrűket."


Az installáció alkotói:
Csoportvezetők: Huszár András - építész, HA Építész Iroda
Nagy Nándor - építész, BLOKK Építész Műhely
Csapattagok: Antal Ágota, Hertel Anna, Lázár Csaba, Müller Vilmos, Perge Diána  

/ Tihanyi ARTplacc ARTplacc hírek Hatalmas csigaház Tihany mellett

Irány Tihany!

Tihany és a régió környező települései - Aszófő, Balatondvari, Örvényes, Vászoly, Pécsely, Nemespécsely, Klárapuszta, Balatonszőlős és Sajkod nemcsak egyedülálló természeti adottságaival csalogatja a kikapcsolódni vágyókat, hanem egész évben számos kulturális programot kínál.

Tihanyi PIAC placc

Ha szombat, akkor Tihanyi PIACplacc. A PIACplaccon nem csak a Balaton-felvidékről, de az ország egész területéről érkező őstermelők és gazdák kínálják portékáikat. Az árusokon kívül alkalmi fellépőkkel, művészekkel és változatos programokkal is várnak minden érdeklődőt! +Térkép

Hírlevél

Hírlevél feliratkozás